csodátlan ember

Lakkozatlan körmeim a falba fájnak, csak érezzek valamit, múljon el ez a kábult kóválygás, fájjon, szakítson darabokra, ahogy mindig tette, hadd érezzem, hogy élek. Fájdalmat, szenvedést, dühöt, mérget, örömöt, kínt, bármit, csak érezzek. Tompa tejüveges falú a szívem, és tökéletesen képtelen üzemelni. Kiabálok-sikítok, márta vagyok, neked márti, csak legyen valami, hova tűnt a fájdalom, kérem vissza, nem akartam ilyen üres lenni, ez ezerszer rosszabb...

 Valahol bizonyosan leírta már valaki, mennyire igazságtalan az, ha mindent megkapsz, amit nem akartál. 

Még hiszem azért, hogy ha egyszer valóban szerelmes volnék, rózsaszirmokat sírnának a novemberi fák. Koszos eső mosná fel az utcákat, és ha szabadna, leszakítanék a szélből egy darabot, hogy örökre eltehessem, és bármikor heget karcolhassak vele arcomra.

Menekülni szeretnék most, épp hogy kijöttem az egyik szarból, hadd ne sétáljak már bele a másikba. Istenem, de könnyen tudnék lezuhanni a szörnyű szakadékba. Fodorákos írta egy helyütt: van ki gyorsan fut, van ki gyorsan olvas, ír, én gyorsan érzek, hát jaj. 

come back, stay gone, stay clean, i need you to need me

Hogy hallhattam ezt a szót, ezt az egy szót... Mindegy is, hogy a te szádból, mindegy is, hogy hogy értetted. Egy pillanatra, egy pillanatra tényleg elhittem, hogy megtörténik. Hogy valakinek kellek. Nem tudom, innen merre. Nem is akarok bele gondolni. Csak egy kicsit kapaszkodom a sárkányrepülőmbe, aminek szelét a tudat adja, hogy azért mégiscsak találtam valakit, aki akár lehetne is. Ha nem is lesz...

(Sosem volt még ilyen édes az oviból ismert kérdés: 'leszel a barátnőm?')

Emeltük a téteket, nem is igazán tudva, miben játszunk, s te épp egy körrel később dobtad a lapjaidat, mint szoktad. Gondoltam egyébként, hogy ez lesz, még csak meg sem remegtem. Tudtam, hogy ki kellett volna szállnom, hogy én állhassak fel az asztaltól előbb, de sosem volt reszortom veled kapcsolatban a racionális játék. 

Arra is gondoltam utána, hogy milyen nagyszerű világunk lenne, ha minden érzésünk kölcsönös volna, de azt már el sem tudtam képzelni... 

... on the riverside

A 'kedves és lelkes fiúkra' gondolok. Rád, akinek a boroskólától édes volt a csókja. Rád, kinek nevére sem emlékszem. Rád, akinek a részeg mámortól összemosódik az emléke. Rád, ki olyan esetlenül csókoltál, hogy egyből meg is bántam az egészet. Rád, kit csakazértis, és rád, kit miértne alapon engedtem magamhoz. Rád, kinek ugyanakkora megbánás volt az egész, mint nekem. Rád, kit el akartam tolni, de nem tudtam. Rád, kit... ahh...

Kedves és lelkes fiúk, kiktől másnap hányinger keringett gyomromban. Nem a ti hibátok. Meggörbülhetett volna hátam érintésetek alatt éppenséggel, ha akart volna. De nem akart persze, mint ahogy egy félig üres vodkás pohárba sem tölthetsz bele egy egész üveg narancslevet. Mindenesetre megpróbáltunk. Magamnak motyogok, magyarázom a bizonyítványt, hogy egy pillanatra másnak hihessem magam, mint aki vagyok.